És még attól tartottam, hogy unalmas lesz napozni.

A hőség hatására a napokban  a Tisza Mindszentre vonzott engem. A víz nekem hideg volt, de szívesen vettem helyette napfürdőt a parton. Háton és hason fekve süttettem magam, és közben rendszereztem a gondolataimat. Ahogy haladt a nap nyugat irányába, egyre többen érkeztek a partra. Szépen lassan körbevették a nap szerelmesei a gyékényemet. Baráti társaságok, kisgyermekes családok terítették le pokrócaikat, hogy pár perc múlva vidáman hűtsék le magukat a Tiszában.

Ahogy ott feküdtem, nagyon szerencsésnek éreztem magam, csupán azért, mert megtehetem mindezt. Nem kell menekülnöm, nem kell félnem, bujkálnom, éheznem, szomjaznom, veszekednem… Egyszerűen csak élvezhetem a pillanatot, a napfényt, a meleg levegőt, a víz közelségét. Elmerülhetek a gondolataimban, pontot tehetek a kérdőjeleim helyére, miközben hallgathatom a vízben pancsoló emberek önfeledt kacagását.

Minthogy központi helyre kerültem az újonnan érkező fürdőzőknek köszönhetően, lehetőségem volt meghallgatni a beszélgetéseiket. Sokszor csak a pakolás közbeni rövid kérdezz-feleleket, monológokat hozta felém a szél, de megismertem hosszabb értekezéseket is.

Archív kép nem érhető el

Menni vagy maradni egy rossz munkahelyen?

A fejem fölött elhelyezkedő fiatal srácok bandája arról beszélt, hogy bár biztosnak tűnő munkahelyük van, mégis azon gondolkoznak, hogy miként lehetne dobbantani onnan. A pénz kevés, a munka sok, a beosztásuk ramaty. De legalább keresnek valamennyit. A fürdőzés ad- hoc cigi szünetében arra az elhatározásra jutottak, hogy mivel jobb állást jelenleg nem tudnak maguknak, inkább az étkezésen fognak spórolni. „Minek mindennap főtt ételt enni? Elég a szendvics is.” alapon. Azt találták ki, hogy a meleg kaja helyett inkább majd szendvicseket fognak otthon gyártani, hogy gazdaságosan megússzák a mindennapjaikat.

A menekülteket sajnálni kell?

Tőlem jobbra arról folyt az eszmecsere, hogy vajon a menekülteket sajnálni és segíteni kell vagy inkább elhatárolódni tőlük és visszazavarni oda, ahonnan jöttek. Vissza a háborús övezetbe. Ebben a kérdésben a kis csapat nem jutott dűlőre a lángosuk majszolása közben, mert pillanatok alatt parázsvita alakult ki. „Ha nekem nem lenne élelmem, és ránéznék a jövő nélküli gyerekeimre, én is lelépnék. Te nem?” Ezzel a kemény zárszóval vetettek véget a vitának a fiatalok, és inkább jól lakottan labdát ragadva leszaladtak a vízhez.

A másnaposság a legrosszabb dolog az életben

Ez a bagázs volt a leghangosabb a környékemen. Teli torokból kacagtak egymás poénjain, melyekkel leginkább a helyzet és az emlékeik kínálták meg őket. Előző este szülinapi bulit tartottak – elvégre egyszer 40 az ember – és másnaposságukra próbáltak gyógyírt találni a homokos vízparton. Több – kevesebb sikerrel, mert azt tapasztalták, hogy a rekkenő hőség és a tűző napsütés nem tesz jót a fájó fejnek, sem a háborgó gyomornak, és a kutyaharapást szőrével módszer sem hozza mindig a várt hatást. A banda hölgy tagjai gyakran emlékeztették a srácokat az előző nap szórt bölcs intelmeikre, miszerint az ipari mennyiségű tömény ital sörrel és borral keverve másnap visszaüt. Az emlékek között kutatva számos poént elevenítettek fel, bizony egyszer-kétszer én is hangosan felnevettem.

És még attól tartottam, hogy unalmas lesz kint feküdni a vízparton.