Az első világháború idején megsemmisült bőgőshajók maradványai kerültek felszínre.

A Tisza alacsony vízállásának köszönhetően, a török kori fahíd cölöpmaradványai után újabb régészeti leleteket találtak a folyó szolnoki szakaszán. Az MTI tájékoztatása szerint két elsüllyedt bőgőshajó roncsai buktak fel a minap a vízből.

Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze a távirati iroda megkeresésére elmondta, az első világháború előtt még több mint 30 ilyen fahajó horgonyzott itt a jászsági megyeszékhely partjainál, a világégést követően azonban eltűnt valamennyi. A későbbi régészeti vizsgálatok során sem bukkant elő egy sem.

BőgőshajóForrás: MTI/Mészáros János

A múlt héten elsőként előkerült bőgőshajónak jól látszik a függőleges orrtőkéje, amelynek a hajó nevét adó, nagybőgő nyakára hasonlító, csiga alakú végét azonban már megsemmisítették a jégzajlások – nyilatkozta a városi közgyűjtemény archeológusa. Hozzátette, a víz felszíne alatt ugyanakkor még érzékelhető a fedélzet, illetve keresztirányban három bordára is felfigyeltek, benne a hajópalánkot rögzítő vasszögekkel.

SzolnokForrás: MTI/Mészáros János

A szakember elmondta, a hajók dokumentálása megtörtént, ezt követően további kutatásokat, kormeghatározást fognak végezni. Hozzátette, a hajók orr-részére írták fel azok neveit, így elképzelhető, hogy ennek is utána tudnak járni, a levéltári anyagokból ki tudják majd deríteni, mikor készültek, és, hogy kik voltak a tulajdonosaik.

Aranyemberek a Tiszán

A bőgőshajó a fahajóknak az a változata, amelyeket – főként tölgyfa deszkából – tetővel építettek a hajóácsok – mondta el a távirati irodának a szolnoki szakember.

A végleges formájukat a 18. század második felében nyerték el. A 19. század közepén, a folyami hajózás virágkorában, az általuk szállított legfontosabb magyarországi áru után búzáshajóknak de a bálványukra, orrtőkéjükre illesztett és a nagybőgő nyakára emlékeztető csiga alakú díszről bőgőshajónak is nevezték.

A tetejes hajók – bár már a középkorban megjelentek – a búzakonjunktúra idején, a 19. század közepén élték virágkorukat. Akkoriban számtalan ilyen hajó úszott a magyarországi folyókon.

Egy 60 méter hosszú hajóért 60-80 hold jó minőségű föld árát kellett fizetni. A szerencsésebbek a kezdődő kapitalista termelés és áruforgalom idején valóságos „aranyemberekké” váltak általuk, akárcsak, Jókai hőse, Tímár Mihály.